konytok

Hogyan újítottuk meg a kontyosszéket?

A legelső kontyosszéket, amit megfestettem Torockón készítették nekem.
Az asztalosommal készíttettem egy társat neki, mert hogy néz ki egy kontyosszék pár nélkül?
Hiszen az aszimmetrikus kontyok beszédesek. Torockón úgy tartják, hogy ha egymás fele néznek azt üzenik, hogy béke van a házban, jöhet a vendég. Ellenkező esetben jobb, ha hamar kifordul a betérő, mert mosolyszünet van. Ez fontos lehetett még abban az időben, mikor a porták kapuját nem zárták, és szabadon jártak-keltek az emberek.


Használatuk közben rájöttem, hogy nem mindenkinek kényelmesek. Volt, aki a hátrészt nem érezte elég kényelmesnek, volt aki az ülőlapot szerette volna nagyobbra. Ezért azt gondoltam, hogy egy íves hátrész mindkét problémára választ adhat. De nem maradtam meg ennyinél, kértem, hogy a támla, és az ülőlap is legyen kicsit nagyobb. Régen kisebbek voltak az emberek úgy magasságra, mint súlyra, így ugyanaz a forma nem szolgálhatja a mai ember kényelmét is. Terveztem, mértem, egyeztettem az asztalossal, aki megrajzolta számítógépen is, így azt kaphattam tőle, amit elképzeltem.

megújult kontyosszék


A végeredmény pedig egy stabil, jó dőlésszögű, méretű, íves hátú, kényelmes szék lett. Több emberrel is kipróbáltattam, mindenkitől azt a visszajelzést kaptam, hogy kényelmes.

Különleges, egyedi, beszédes, megszínesíti a teret, megtöri egy modern szobabelső egyhangúságát.
Egy modern asztal mellett is jól mutat, akár többféle szék társaságában is.
Nászajándéknak is kiváló beszédessége miatt. Alapanyaga vörösfenyő. Színvilága választható a torockói alap színvilágon belül. Díszítése minőségi torockói virágozás, értékét hosszútávon megőrzi. Felülete többszörös lakkvédelemben részesül. Gyere, próbáld ki!

Megrendelésre készül.

Rendelhető a régi formájában is, amit akár éjjeliszekrény helyett is használhatsz egy hálószobában. A támla ruhafogasként, az ülőlap lerakóként szolgálhat, de akár rá is ülhetsz öltözködéskor.

Másfajta étkezőszékünk is van.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A sütiket használunk a legjobb felhasználói élmény érdekében. Az "Elfogadás" gombra történő kattintással elfogadja a sütik használatát. Letilthatja azok használatát a böngészőből.

Bezárás